Hírek

Hírek

Jól sikerült a lenti Tündérkert fesztivál

2018.11.12

Virágok és Kertek – Tündérkert fesztivált szervezett a Gyógyhelyünk Lenti Egészségturisztikai Közalapítvány november 11-én a helyi művelődési központban. A rendezvény Horváth László, Lenti polgármesterének köszöntőjével vette kezdetét, majd Kovács Gyula, a Tündérkertek megálmodója tartott előadást a szépszámú közönség előtt.

A program további részében versmondás, más előadások, sőt, különleges (bodzás, hajdinás stb.) csokoládék kóstolása is következtek, amit helyi termelők kiállítása és vására tett teljessé. A jó hangulatról pedig játszóház, a Csádé zenekar, a Kerka Táncegyüttes előadása és táncház gondoskodtak.

Virágok és Kertek – Tündérkert fesztivál

2018.11.01

A Gyógyhelyünk Lenti Egészségturisztikai Közalapítvány ezúton tisztelettel meghívja Önt az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program keretében megvalósuló Határon átnyúló idegenforgalmi hálózat, apró csodák régiójának kialakítása a turisztikai központokon kívüli kínálat fejlesztésével projekt (GardEN SI-HU 163) keretén belül megrendezendő Virágok és Kertek – Tündérkert fesztiválra.

Első munkatalálkozó – szolgáltatói hálózat kialakítása

2018.10.26

A TIC Moravske Toplice a GardEN projekt keretében, 2018. október 25-én Tešanovciban a Pannon faluban megszervezte a szolgáltatói hálózat létrehozását megcélzó első munkatalálkozót.

A Moravske Toplice környéki és a szomszédos magyarországi kézműiparosokat hívtuk meg, hogy létrehozzuk a szolgáltatói hálózatot, amelynek célja a bodza, hajdina és orchidea témájú termékek kidolgozása.

Matejka Pajalić projektvezető bevezető köszöntőjét Andrej Vršič követte, aki az innovatív termékek fejlesztéséről és a piaci réstermékek értékesítéséről szólt az egybegyűlteknek. Ezt követően bemutatkoztak a szolgáltatók a termékeikkel, és bemutatták a bodza, a hajdina és az orchidea témájával kapcsolatos ötleteiket.

A GardEN projekt az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország 2014-2020 Együttműködési Program keretén belül valósul meg.

Tündérkert fesztivál, Lenti

2018.10.11

2018. november 11-én, vasárnap, Magyarországon, Lentiben, a GardEN projekt keretében megszervezték a Tündérkert – virágok és kertek fesztivált. A rendezvény szervezője a Gyógyhelyünk Lenti Közegészségügyi Alapítvány volt.

Az eseményen Jasmina Passero Sotošek bemutatta a tešanovci Passero gazdaságot, a Lipič Passero borászatot és a Passero csokoládémanufaktúra történetét egészen napjainkig. A látogatók kóstolót is kaptak a bodza és hajdina ízű csokoládékból és pralinékból. A tündérkert témájú fesztivál alkalmai kultúrműsorral zárult.